2016. május 3., kedd

Április 23 - Szombat - Gerendafestés, április 27 gerenda szerelés


Kedden, április 19.-én nagy nehezen (végre), Édesapa segítségével sikerült a gerendát megvásárolni. Elvitték megmunkálni.
Szombaton meg nekifogtam lefesteni.
Csaba otthon maradt mert nagyon beteg volt így én voltam egyedül a mázoló. (a kézügyességem egy-egy gerendán látszik is).
Dió színű svédviasszal kentem le két rétegbe. Majd még kap egy lakkréteget, hogy könnyel lehessen portalanítani.
A színt nagyon jól eltaláltuk, nagyon hasonlit az ajtó-ablakokra.

Kivittük dédit is Szenttamásra. Az összes sárgavirágot leszedte, azt vallja, hogy azon udvarokon ahol a sárgavirág (gyermekláncfű) van az a család szegény.

Szerdán -  a jól megszáradt gerendákat édesapáék befóliázták, majd felszerelték a plafonra.
Előtte való nap (kedden)  közösen Gabi néni, Zoli bácsi és Szabi, persze mi is befóliázuk az ajtó ablakokat. Jöhetnek a vakolók.

Hálás vagyok a Projekt Managereknek - Édesapámnak meg segítségének Ernőnek, hogy ennyi mindent megcsináltak ilyen rövid idő alatt.
Hálás vagyok Édeanyámnak is aki időnként adja a löketeket nekünk.


szerencsésen leégett a nyakam :P











Kitakarítottunk s már meg is érkeztek az anyaggal és a szerszámokkal. Reggel (csütörtök, április 28) fognak neki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése